A sakk és a szívroham

„Életem egyik legnehezebb pillanatát éltem át az egyik tornán – kezdte Veres László, volt városházi szóvivő, az itteni rapidpartik konferansziéja. – A hajdani történet annyira komolyra sikeredett, hogy máig szívroham kerülget és elönt a hőség, ha eszembe jutnak a színházban történt események.”

Elejtette a vázát 

„Abban egyeztünk meg a felekkel és Verőci Zsuzsa nagymester-főbíróval, hogy a meccsek előtt kisorsoljuk, hogy ki vezeti a világos és ennek következményeként a sötét bábúkat – folytatta Veres László. – Először nem tudtuk, hogy a ceremóniát mivel ejtsük meg, aztán kitaláltuk, hogy a játékosok által ajándékba kapott hollóházi porcelán vázák legyenek a főszereplők. Ezeket az értékes, több százezer forintba kerülő serlegeket ugyanis ellentétes színűre festették, stílszerűen fehérre és feketére, így azt gondoltuk, hogy a színek mindent eldöntenek – szóval jöhet a bontás... A függöny mögött a kezembe nyomták a két díszdobozt, bennük a csodálatos, az alkalomra készült jutalmakkal. Igen ám, de a mikrofont is az ujjaim között tartottam, ezért elejtettem az egyik tárgyat, amely elindult a padlóra, én pedig rémületemben, hogy mentsem a menthetőt, lábbal levettem, így a földön csak kisebb ütés érte. Bennem és természetesen a körülöttem állókban is megfagyott a vér. Következett a felnyitás és a megmenekülésem: a gondos csomagolás ugyanis megvédte a porcelánvázát a töréstől. A kis ünnepség után hálát adtam a gondviselőnek és az égieknek azért, hogy a segítségükkel megúsztam az esetet, amely életem talán legnagyobb balhéjának ígérkezett. Azóta is félve veszek a kezembe bármilyen törékeny tárgyat.” KT