Rally

3 órája

Elit társasághoz csatlakozott Velenczei

Német Gábor futamot nyert, dobogóra állhatott, ezért nem csalódott az elvesztett bajnoki cím miatt.

A győztes páros

Fotó: Mogyorósi Zsolt Pipó

Érdekes, fordulatos és drámai volt az idei rally szezonzáró. Eleinte négy bajnokesélyesről beszélt mindenki, majd Turánék távolmaradása után hármas csatáról szóltak a hírek. A futam első körében Csomósék okozták a negatív szenzációt, akik alaposan összetörték a Skodát, innentől kezdve az abszolút elsőség szempontjából kicsúszott a kezükből az irányítás. Vasárnap Német Gábor hajtott neki Mádnál egy partfalnak, a versenyt ugyan folytatni tudta, de öt perces hátrányt gyűjtött be, amivel a reményei szertefoszlottak. Velenczei Ádám viszont - a lassító érintések miatt kapott büntetéseket leszámítva -, nem hibázott. Ennek köszönhetően három szakasszal a vége előtt átvette a vezetést, amit nem is engedett ki a kezéből. A ralis futamgyőzelemmel ünnepelhette pályafutása első abszolút bajnoki címét, a szerencsi várban felállított céldobogón.

Fel se fogta

- Egészen pontosan tíz esztendeje mutatkoztam be az ORB1-es bajnokságban, egy évtized kemény munkája kellett ehhez a pillanathoz - fogalmazott a célba érkezés után Velenczei Ádám. - Nagyon sok ember munkája csúcsosodott ki ebben az eredményben. Hihetetlenül boldog vagyok, de egyelőre még fel sem fogom, hogy valójában mi történt. Biztos, hogy néhány napra szükség lesz ahhoz, hogy feldolgozzam az eseményeket. Számunkra Csomósék sajnálatos esése után nyílt meg a lehetőség a bajnoki cím elnyerésére. Onnantól kezdve viszont sokkal nehezebb lett számunkra a Zemplén Rally. Tudtuk, hogy legalább a második helyre szükségünk van ahhoz, hogy meglegyen a bajnoki cím. Megcsináltuk, természetesen mindenki nagyon boldog. Sokszor voltam a futamokon harmadik, az éves összetettben ugyancsak bronzérmes. Ezzel a sikerrel úgy érzem, sikerült kilépni a saját árnyékomból.

A tizenhetedik

A magyar rali bajnokságok 1974 óta íródó története során Velenczei Ádám lett a tizenhetedik abszolút bajnok, aki olyan elődökhöz csatlakozott, mint például Ferjáncz Attila, Ranga László, ifj. Tóth János, Herczig Norbert, Hadik András, Kazár Miklós vagy éppen Turi Tamás, aki éppen 20 éve, a Zemplénben ért fel a csúcsra.

Volt plusz nyomás

A szezonzáró előtt Csomós Miklós mellett egy másik borsodi versenyzőnek is volt még matematikai esélye arra, hogy megnyerje a pontversenyt. Német Gábor sokáig komoly párharcot vívott Velenczei Ádámmal, végül Mádon egy partfalnak ütközött. A futamot olyan mértékű időveszteséggel tudta csak folytatni, hogy ezzel a reményei elszálltak. Német végül nyolcadikként ért célba, amivel az éves összetett harmadik helyét szerezte meg.
- Nagyon szerettünk volna jól teljesíteni, de a hétvége első napján nagyon mélyponton voltam. Nem éreztem a ritmust, egyáltalán nem találtam magam, amit természetesen a stopper is visszaigazolt - értékelt a futam végén Német Gábor. - Lehetséges, hogy egy plusz nyomás volt rajtam, annak viszont örülök, hogy a mádi kaland fényében egyáltalán célba tudtunk érni, és végül a bajnokságban megszereztük a harmadik helyezést. Az összkép mindenképpen pozitív. Tavasszal Diósgyőrben először nyertünk futamot, a szezon végén pedig a korábbiakhoz képest sikerült előrelépni. Nagyjából ennyit terveztünk a bajnokság kezdete előtt, úgyhogy nincs miért csalódottnak lennünk.
A HUMDA Országos Rally Bajnokság ezzel véget ért. A párosok hat versenyhétvégén keresztül küzdöttek a bajnoki pontokért. Csomós Miklós három, Velenczei Ádám két, Német Gábor pedig egy futamot nyert. Régiónkban két verseny volt: tavasszal a Bükköt, most pedig a Zemplént foglalták el a ralisok.

Rally: az ORB végeredménye
1. Velenczei Ádám, Bán Viktor (Skoda Fabia R5) 169 pont
2. Csomós Miklós, Nagy Attila (Skoda Fabia R5) 157 pont
3. Német Gábor, Németh Gergely (Skoda Fabia RS) 136 pont

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában