2020.11.07. 18:00
Szabadon engedte a kutyáját, majd ütött
A Sátoraljaújhelyi Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt vádat emelt egy 53 éves férfival szemben.
Forrás: Illusztráció/Shutterstock
A vádirat szerint a férfi június 11-én délben egy sátoraljaújhelyi négy lakásos társasház közös udvarán szabadon engedte a kutyáját, amit az egyik lakó szóvá tett a vádlottnak.
Az ittas állapotban lévő vádlott ezt rossz néven vette és felháborodásának hangot adva veszekedni kezdett a férfival. A szóváltás során a vádlott megpróbálta a férfit a fején megütni, aki védekezésképpen felemelte a karját, így az ütés csak súrolta az arcát. A vádlott azonban nem hagyta annyiban a dolgot, trágár kifejezések kíséretében tovább ordítozott és ismét a férfira akart támadni. Végül a vádlott saját hozzátartozói léptek közbe, akiknek sikerült őt jobb belátásra bírniuk, így cselekményével felhagyott. A megtámadott férfi a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, azonban a vádlottal szemben könnyű testi sértés vétsége miatt magánindítványt nem terjesztett elő. A vádlott kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen.
Az ügyészség vádiratában a büntetlen előéletű férfival szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban próbára bocsátás intézkedés alkalmazására tett indítványt a Sátoraljaújhelyi Járásbíróságnak.