Törhetetlen kötelék

2 órája

A szerencsi huligánok közel harminc éve tarolnak

A Hooligans együttes története közel öt évtizedes barátságra épül, hiszen a zenekar három alapítótagja már gyerekkora óta ismeri egymást.

Boon.hu

Évtizedek óta menetelnek együtt a Hooligans tagjai

Fotó: Sulyok László

Kiss Endi, a rockegyüttes dobosa a Petőfi Rádió Vándorbot című műsorában arról beszélt, hogy a sikerük titka elsősorban az egymáshoz való hűségük és a folyamatos megújulási képességük.

MJA_7353
Kiss Endi, a Hooligans dobosa
Fotó: MW

„Az elmúlt 28 év során számtalan helyre eljutottunk, és idén egy 60 állomásos nyári turnét is lezártunk. Hatalmas büszkeség számomra, hogy már öt éves korunk óta, immár 49 éve barátok vagyunk, és együtt dolgozunk zenészként” – mondta Kiss Endi, aki Szerencsen nőtt fel, és már óvodásként összebarátkozott a zenekar frontemberével, Csipával, vagyis Ördög Tiborral és a gitáros Tóth Tiborral. 

A dobos úgy véli, a zenekart a testvéri összetartás és a közös szenvedélyük, a zene tartja össze. Ez az egység az, ami lehetővé tette számukra, hogy évtizedek óta meghatározó szereplői maradjanak a magyar zenei életnek. A többszörös díjnyertes együttes slágerein már több generáció felnőtt és rádiókban is rendszeresen játsszák dalaikat. Kiss Endi szerint a rockzene az örök fiatalság titka: 

„A rockzene örök. Annak ellenére, hogy sokszor temették már, az a filozófia, amit képvisel, örök fiatalságot ad nekünk és a közönségünknek is. A legfontosabb pedig, hogy mindig képesek vagyunk megújulni. Azt kívánom, hogy éljünk akár száz évig, de a lelkünk soha ne öregedjen meg annyira, hogy ne tudjunk kapcsolódni a különböző generációkhoz.” 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!