boon.hu video

2024.08.23. 20:48

Jótékony céllal énekelt László Attila énekes Miskolcon (fotókkal, videóval)

Közel háromszáz ember előtt adott ingyenes jótékonysági koncertet László Attila Fonogram-díjas előadóművész augusztus 23-án, pénteken 18 órától az Avasi református templomban.

Boon.hu

László Attila koncertje jótékonysági koncertje az Avasi Református Templomban

Fotó: Vajda János

„Egy felhívást tettünk közzé arra vonatkozóan, hogy a kétszintes közösségi épületünk - amelyben a lelkészlakás, a lelkészi és temetői hivatal és közösségi terem is van - tetőszerkezete felújításra szorul - mesélte el a koncert létrejöttével kapcsolatban Hangó István református lelkipásztor. – A Papszer 14. szám alatt található ingatlan tetejének állapota részlegesen megromlott, de oly mértékben, hogy több helyen beázik. Ennek a rendbe tételére hirdettük meg az adakozást. Erre jelentkezett László Attila énekes, hogy nagyon szívesen adna az Avasi református templomban egy jótékonysági hangversenyt.” 

A református lelkipásztortól azt is megtudta portálunk, hogy a programra előzetes regisztráció volt szükséges, a korlátozott befogadóképesség miatt és már ebből is látszott, hogy nagy lesz az érdeklődés. A tető felújítása előreláthatólag négy és fél millió forint költséget jelent majd, amelynek nagy része már rendelkezésre áll, de további adományokat is jó szívvel fogad a gyülekezet.

Többször járt már Miskolcon 

László Attila mindössze 14 éves volt, amikor országos hírnevet szerzett egy tehetségkutatóban. A székelyföldi énekes mélyen zengő hangjával, tiszta lelkével elvarázsolta a közönséget, akik a mai napig ragaszkodnak hozzá. Az énekes-zeneszerzőt nagyon sokan ismerik és szeretik határainkon belül és túl is. Az előadóművész 28. alkalommal volt Miskolc vendége.

További videós tartalmaink itt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában