3 órája
Zempléni Településszövetség: Harminc éves jubileum
A jubileumi ünnepséget Sárospatakon tartotta meg a civil szervezet. A Zempléni Településszövetség több önkormányzatot, vállalkozást és magánszemélyt képvisel.
Fennállásának harmincadik évfordulóját ünnepelte a Zempléni Településszövetség (ZTSZ) Sárospatakon. A még ma is hetven önkormányzatot, valamint húsznál több magánszemélyt és vállalkozást tömörítő civil szervezet a rendszerváltás utáni időszak egyik első térségi érdekvédelmi és egyeztetési fóruma volt. A három évtizedet bemutató fotókiállítás megnyitójával, valamint ünnepi koncerttel egybekötött rendezvényen a résztvevők megemlékeztek a szervezet korábbi elnökéről, a nemrég elhunyt dr. Kupa Mihályról is.
Nincs fluktuáció
A jubileumi megemlékezésen az egyik alapító, a szövetség elnöke, Májer József elmondta: a kilencvenes évek elején fogalmazódott meg a települések összefogásának gondolata. Mintaként az 1989-ben megalakult Csereháti Településszövetség állt előttük. Az egykori pénzügyminiszter, egy időben a térség országgyűlési képviselőjeként is tevékenykedő dr. Kupa Mihály elnöki időszakáról szólva Májer József lapunknak kifejtette: a régióból azóta is hiányzik egy olyan integratív személyiség, mint ő volt, aki remekül össze tudta fogni a településeket. Hozzátette: az téves feltételezés, hogy a kapcsolatai révén külön pénzt hozott volna a térségbe az egykori miniszter, viszont nagyon jó érzékkel adott tanácsokat a pályázatokhoz és az érdekérvényesítéshez, amivel egyben meg is tanította igazodni a településeket az akkor még gyerekcipőben járó pályázati rendszerhez. Kiemelte: a fluktuáció nem jellemző a szövetségre, már régóta mintegy hetven tagtelepüléssel és húsznál több magánszemély, valamint vállalkozás tagságával működik a szervezet. Az elnök úgy vélte: ma „a pénz mindenhatósága”, valamint a különböző közéleti rendszerek nem kívánják meg az egyeztetést, de ha visszatér ez az időszak, akkor a ZTSZ ennek ismét kiváló fóruma lehet – jelentette ki az elnök.
Meg kell újulni
Ugyancsak az alapítók közé tartozik Alsódobsza polgármestere: Bűdi Károly, aki az egyik alelnöki tisztet is betölti a civil szervezetben. Mint tudósítónknak nyilatkozta, a rendszerváltás után négy évvel ismét olyan politikai hatalom vette át az ország irányítását, amelytől tapasztalataik alapján joggal tarthattak a kistelepülések, ezért is alapították meg érdekvédelmi szervezetként a településszövetséget, amiben először is csak a kisebb falvakat, községeket fogadtak be. Csak később nyitottak a városok felé is. Véleménye szerint jót tett a szervezetnek, hogy a kilencvenes évek közepén jól és eredményesen tudtak közösen pályázni, többször a döntéshozók is kikérték a véleményüket pályázati ügyekben. 1998-ban aztán komoly létszámmal került be a településszövetség a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzatba, ahol már közvetlen beleszólással tudták folytatni a fejlesztési munkát. Az alelnök szerint a ZTSZ-nek egy komoly megújulásra van szüksége, ugyanis az alapítók közül már kevesen vesznek részt a munkában és teret kell kapniuk az „új hangoknak”.
Önállóság civil szervezetként
Aros János, Sárospatak polgármestere szerint a tagtelepüléseknek minden időszakban kiváló partnere volt a településszövetség. A közös problémák és az egyeztetésen alapuló megoldások sok eredményt hoztak a térségnek, amelyben oroszlánrészt vállat a Zempléni Településszövetség.
Dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő elmondta: a kezdetektől remek együttműködő partnere volt a térség fejlesztésében a Zempléni Településszövetség. Emlékeztetett rá, hogy közvetlenül a rendszerváltás után felvetődött az önálló Zemplén megye létrehozása, amelynek ügyét akkoriban az országgyűlésben képviselőként hárman képviselték. Ennek az alapja az volt, hogy úgy látták: önálló közigazgatási egységként rövidebb idő alatt be tudja hozni Zemplén azt a gazdasági lemaradást, amit a szocializmus évtizedei alatt felhalmozott más régiókhoz képest. Mivel az akkori kormány úgy ítélte meg, hogy a zempléni precedens lavinát indítana el az országban, nem támogatták a kezdeményezést. A Zempléni Településszövetség bizonyos értelemben ezt valósította meg, csak civil szervezetként – közölte beszédében a honatya. Ezt követően az az összefogás, együttműködés, amelyet közösen képviseltek, számos olyan fejlesztéshez segítette az egész térséget, amelyek addig elérhetetlennek tűntek a zempléni polgárok számára, ma viszont már teljesen természetesek. Példaként említette a telefonhálózat, valamint a földgázhálózat kiépítését. Fontos megerősítést adott a szövetség szerepe a kisposták megmaradásáért folytatott mozgalomnak is 2007-ben és 2008-ban – emlékeztetett az országgyűlési képviselő.
Miskolci a Zempléni Településszövetség díjazottja
Dr. Koncz Zsófia, a zempléni térség másik országgyűlési képviselője, egyben a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára arról beszélt, hogy számára a szövetség legfontosabb erénye az összefogás, amiben kivételesen nagy erő rejlik. Meglátása szerint ma is szükség van a települések közötti párbeszédre, amely nagy szerepet kapott az utóbbi két évben a régió legjelentősebb kulturális eseménye, vagyis a Zempléni Fesztivál megmaradásában, amiért dr. Hörcsik Richárddal közösen maguk is sokat dolgoztak. Mindezeken túl Zemplén legfontosabb fejlődési lehetősége az idegenforgalomban rejlik, amit nagyban segíthet a további összefogás, egyeztetés – közölte az államtitkár. A Zempléni Településszövetség elismerését, a Zemplénért-díj gyűrűjét idén Á. Tóth József, az Á. Tóth és Barátai Produkciós és Reklámügynökség ügyvezetője kapta, aki miskolciként évtizedek óta szolgálja a zemplénieket számos különböző területen.
Az eredetileg meghívott Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium miniszterhelyettese képviseletében pedig Pálfy Eörs, vezető kormányfőtanácsos köszöntötte az ünneplő szervezetet.
A 2004-ben alapított "Zemplénért" elismerő cím kitüntetettjei :
- 2004 – Dr. Kupa Mihály
- 2005 – Májer József
- 2006 – Laczkó Károly
- 2006 – Nánássy Miklós
- 2007 – Bűdi Károly
- 2008 – Köteles László
- 2009 - Lesovics Miklós
- 2010 - Dr. Ódor Ferenc
- 2010 – Vojnár László
- 2011 - Dr. Kovács János
- 2012 – Dr Hörcsik Richárd
- 2015 – Késmárki Mária
- 2016 - Rolla János és Turjányi Miklós
- 2017 – Koncz Ferenc
- 2018 – Dombovári János
- 2019 - Szatmári György és S.Nagy László Győző
- 2023 - Hollerung Gábor
boon.hu video
- Utolsó miskolci közgyűlés: Így búcsúzott el Veres Pál a várostól, a városban élőktől - képek, videó
- Harsányi felüljáró: már nem zavartalan a közlekedés - fotó, videó!
- Tállai Andrásról szóló könyvet mutattak be Mezőkövesden - fotókkal, videóval
- Miskolci Piknik: folyamatos a rendrakás a belvárosban - képek, videó
- Így néz ki a belváros a Miskolc Piknik utáni reggelen - képek, videó