Gyász

2 órája

Elhunyt pedagógustól búcsúznak Miskolcon

Elhunyt Kormány Attila pedagógus, halálhírét felesége jelentette be Facebook oldalán vasárnap.

„A kottaállvány ma üresen áll, nincs mögötte a karmester. Pihen már a mester. Csendes és szelíd volt szava, dallama az égig ért. Dalban mesélte el az életet, vezényelt, de nem dirigált. Tudta, az ihletet megénekelni ihlet nélkül nem lehet. Drága Tanár úr, Te mindig adtad az ihletet, a dallamot. Ismerted a kottát, a ritmust, a dallam hozta pillanatot. Most az vár ránk, hogy hűek legyünk hozzád. Eddig sejtettük szavad, ma már értjük" – így búcsúzik a  Kossuth Lajos Evangélikus Iskola Kormány Attilától, a pedagógus a napokban hunyt el.

Kormány Attila
Forrás: Kossuth Lajos Evangélikus Iskola facebook oldala

Kormány Attila pedagógusként 1984-ben kezdett dolgozni a miskolci 45. számú Általános Iskolában. Itt ének-zene és technika tantárgyakat, majd a 8. számú Általános Iskolában az ének-zene mellett kémiát is tanított. 1991-től a miskolci Kossuth Lajos Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola ének-zene tanáraként dolgozott. 1994-től a miskolci Lévay József Református Gimnázium ének-zene tanára lett.

Szakmai munkáját városi és megyei szintű bemutató órák és kórusaival elért megyei, illetve országos sikerek, aranyminősítések és arany diplomák fémjelezték. Népdaléneklési versenyeken is eredményesek voltak a tanítványai, a megyei első helyezéseken kívül az országos versenyeken is eredményesen szerepeltek. A református középiskolák országos népdaléneklési versenyein több ízben is I., II., és III. helyezést értek el. Énekkaraival több alkalommal is rádió felvételen vett részt. Kóruskapcsolatok kiépítésével külföldi utazásokhoz juttatta növendékeit.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában