Útra keltek

3 órája

Zarándoklat: apák, nagyapák Debrecentől Máriapócsig

Apák, nagypapák keltek útra az imádkozás és lelki fejlődés volt a cél. A zarándoklat apák, nagyapák részvételével egészen Debrecentől Nyíradonyon át Máriapócsig tartott. Szeptember 27-én és 28-án mindösszesen hatvan kilométert tettek meg.

Szőke Ariadné

Zarándoklat: apák és nagyapák indultak útnak

Forrás: faceboook

Fotó: A kép illusztráció

A Debreceni Görögkatolikus Egyházmegye szervezésében zajlott a zarándoklat apák és nagyapák részvételével. Immáron tizenharmadik alkalommal szervezték meg – első alkalommal öt-hat fő vett részt az apák, nagyapák zarándoklaton, most már több, mint 70 fő tette meg ezt a hatvan kilométeres távot. 

Zarándoklat
Zarándoklat: apák és nagyapák indultak útnak
Forrás: faceboook

Két nap leforgása alatt sikerült megtenni ezt a távot – pénteken reggel indultunk és estére értünk Nyíradonyba, ahol is egy helyi iskola tornatermében aludtunk, teljesen puritán körülmények között, hálózsákban hajtottuk álomra a fejünket. Kizárólag a legszükségesebb dolgokat visszük magunkkal, étel, ital, meleg holmi – nyilatkozta az egyik résztvevő, Váradi Lajos, Sajóvámos polgármestere. 

Jómagam első alkalommal vettem részt az apák, nagyapák zarándoklatán Tótszegi István sajóvámosi görögkatolikus parókus jóvoltából – magyarázta a polgármester. A zarándoklaton való részvétel felekezettől független volt, a szervezés ökumenikus volt, de református és katolikus apák, nagyapák is részt vettek rajta. Az apák, nagyapák zarándoklatának fő célja, hogy mindenki a hozzátartozójáért, gyermekeiért, szüleiért, rokonaiért imádkozik. 

Az egyházi szemlélet jegyében azért imádkoztunk, ha valami gond vagy veszély fenyegeti a családunkat, akkor ne érjen minket több nehézség. Továbbá egészségünkért és hivatásunkért is mondtunk egy imát. 

Zarándoklat a családért

„A máriapócsi kegytemplomban volt a zarándoklat vége, ahol a könnyező Szűz Mária képét találjuk. Ezen a napon még szent liturgián vettünk részt. Aki szeretett volna még Máriapócson eltölteni egy napot, megtehette és megszállhatott egy ebéd után- tudtuk meg a polgármestertől. Még elmondta, útközben valamennyi templomnál megálltak, és szertartásokon vettek részt, ahol áldást kértek a családtagjaikra. 
„Mindannyiunk számára lelki feltöltődés és egyben csendes elvonulást jelentett a zarándoklat - nyilatkozta Váradi Lajos a boon.hu-nak.

Apák, nagyapák zarándoklata


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában