Németh Attila: akit klubvezetőként még Stadler József is fogadott

Labdarúgás. Ötven esztendővel ezelőtt kezdte edzői (majd későbbi sportvezetői) pályafutását, illetve a napokban ünnepelte 76. születésnapját. Németh Attila, a vármegyei I. osztályú edelényi labdarúgó csapat irányítója, elnöke, gazdasági vezetője, ,,mindenese" azt mondja, nehezen tudja elképzelni, hogy ne legyen benne a labdarúgásban, akárcsak szertárosként.

– Most érzek még magamban erőt, ha nem is hosszú távon, de egy rövid ideig még szeretném csinálni – kezdett bele az észak-borsodi klub első embere. – Nem tudom, lesz-e majd jelentkező erre a pozícióra, de én ezt nyugdíjasként szeretetből végzem, ami csak munkával jár, semmiféle juttatással. A pályafutásomból a tizenötödik szezonnál tartok Edelényt illetően, szívügyem az egész, ami itt van, nem is lakom messze a sportteleptől. Ha utazik csapatunk, bármelyik, összekészítem a felszerelést, elviszem az indulási helyre, az pedig csak természetes, hogy a felnőtt bajnoki mérkőzéseken én készítem be a kávét, üdítőt úgy a játékvezetőknek, mind a csapatoknak. Éltet a közeg, a futball, ha esetleg olyan napom van, amikor kedvetlen, letört vagyok, és kimegyek a létesítménybe, az edzésre, jobb lesz a közérzetem. Jönnek a gyerekek, kedvesen köszönnek, örülök annak, hogy sok fiatalunk van, a lényeg, hogy sportolnak.

Szabó Gézát követte

Németh Attila Borsodszirákon született, ott is lett először igazolt játékos, majd középiskolás korában Miskolcon a MÉMTE-be került. Innen Rudabányára, az Ércbányászhoz ment, ahol másfél szezont töltött. 1969-ben motorbalesetet szenvedett, emiatt már nem futballozott tovább. Ezen évtől kezdve tíz esztendőn keresztül Sajóbábonyban dolgozott, közben segédedzői, később edzői képesítést is szerzett.
– Mikor a segédedzőire jártam, 1973-ban már hívtak Diósgyőrbe az előkészítő csoporthoz, 1974-ben kértek fel a DVTK Sportiskola utánpótlás edzőjének, másodállásban, ugyanis délelőtt dolgoztam – sorolta az edelényi elnök, aki 1979-ben a Borsodi Bányász utánpótlás szakágvezetője, ifjúsági tréner lett. – Anno ez a klub volt a Borsodi Szénbányák Tröszt kirakat-, és kivételezett csapata. Az 1983/84-es szezonban az egykori diósgyőri sikeredző, Szabó Géza volt a vezetőedző, én a pályaedzője, sajnos kiestünk a harmadosztályból, miután elküldték őt, és a játékosok mintegy hetven százalékát. Engem bíztak meg a tréneri feladatokkal, két-három idősebb futballista maradt, hozzájuk jöttek fiatalok, akikkel megnyertük a megyei I. osztályt, így visszakerültünk az NB III-ba. Mindenki fel volt véve a bányához, akkor olyan volt például a premizálási rendszer, hogy a táblázat alsó részében lévő ellenfelek ellen 50-, míg a ,,fenn" lévő csapatok ellen 100 forintot jelentett egy gól annak, aki végigjátszotta az adott meccset. 1987-ig dolgoztam itt.

Németh Attila: nem a vereségek viseltek meg  

A sportvezető igen jelentős időt, pár hónap híján negyed századot töltött el a Miskolci Vasutas SC-nél, ebből 19 évet vezetőként, ügyvezetőként.
– Akadtak sikereink, válogatott versenyzői a klubnak, például Illyés Miklós, Kunyik Zsolt cselgáncsozó, vagy éppen Kosztyu Tünde kerékpáros – említette a neveket Németh Attila. – Adott az MVSC olimpikonokat – ugye az első még Apró József atléta volt 1952-ben, Helsinkiben – regnálásom alatt a női röplabda csapat bekerült a négyes döntőbe a Magyar Kupában. Labdarúgásban megéltünk ezt, azt, a mélypont az volt, amikor 2000 elején vissza kellett léptetnünk a csapatot az NB II-től, anyagi okok miatt. A fiatalok folytathatták volna ugyan a bajnokságot, de nem láttuk értelmét, ez senkinek sem tett volna jót. Utána két osztállyal lejjebb indultunk újra. Nem mondom azt, hogy az MVSC többé nem lesz a futballban NB II-es, a mai világban a szponzorokon múlik minden. Abban az időben a MÁV adott létesítményfenntartási támogatást, miként a szakosztályok is kaptak pénzt, ami egyre csökkent, a finanszírozásban az önkormányzat kezdett jelentős szerepet vállalni. Egyre nagyobbak lettek a számlák, rengeteg pénzt felemésztett a működtetés, hogy legyen meleg, víz, világítás a Csokonai úti létesítményben. Nincs helyben edzőpálya, ez hosszú ideje probléma. Bár részese vagyok a Vasút történelmének, vannak előttem sokak, akik többet tettek, szolgáltak a zöld-fehér színekért, hacsak Károlyi Józsefet, Marosi Józsefet vagy Braskó Péter dzsúdóedzőt említem, akik mindhárman voltak elődeim elnökként. A legszomorúbb pillanataim, a mélypontok nem a vereségek, a vezetői kudarcok voltak, nem ezek viseltek meg, hanem azok, amikor játékosaink halálhíréről értesültem, és a sírjuknál álltam. Sajnos, már sokan vannak.

Látogatás Stadlernél

Németh Attila büszkén sorolta azokat az ismert focistákat, akikkel a múltban együtt dolgozott: Teodoru Vasziliszt (DVTK SI), Kondás Elemért (Borsodi Bányász), Szakos Csabát, Vitelki Zoltánt, Kovács Zsoltot, Tábori Istvánt (MVSC).
– Vaszilisz a serdülőben volt a játékosom, ügyes gyerek volt, Elemér a Borsodi Bányászban játszott az ifiben, én vittem oda Szirmabesenyőből, egy garnitúra mezt adtunk érte, akkor ,,nagy csoda" volt az ilyen, hogy egy klub szerelést tudott adni – mesélte. – Szakos Csabát kétszer is értékesíteni tudtuk, először a Debrecennek, majd a BVSC-nek. Vitelki Zoli az 1989/90-es szezonban, fiatalként egy évet volt nálunk kölcsönben, két negyedik helyet követően vele is lettünk ezüstérmesek a megyei I. osztályban. Kovács Zsoltnak az NB II-ben voltam az edzője, ő 1995 nyarán eligazolt a Stadler FC-hez. Voltunk Stadler Józsi bácsihoz tárgyalni, nagyon közvetlen, vendégszerető volt, megölelt mindenkit. Miután megtörtént az egyezség, nem engedett el bennünket, ott maradtunk a családi ebédre, az akkori edzővel, Sándor Istvánnal együtt. Emlékszem, még a tányérokon is rajta volt a jellegzetes ,,S" betű.
A beszélgetés során nem maradhatott ki az a kérdés sem, hogy mit jelent számára a labdarúgás?
– Egy edző régebben azt mondta, hogy első a család, a futball után – tette hozzá humorral fűszerezve Németh Attila. – Szerencsére a feleségem – akivel 1972 májusában házasodtunk össze, és született két fiúnk, Roland, és Ákos – megértő, tudta, amikor megismerkedtünk, hogy a foci a szenvedélyem. Biztos, hogy sokan ezt nem értékelték volna, amikor például építkeztünk, egy edzőtábor, szakmai gyakorlat miatt nem voltam ott a vakolásnál, a színezésnél. Szépen megcsinálták. A kor nem befolyásolja azt, hogy elsőnek érkezzek a pályára, és utolsónak menjek el. Másként nem tudnék hozzáállni. MI