DVTK: csodás ez az érzés, bronzérem!

,,Boldogan kiegyeznénk legutóbbi helyezésünkkel. A nemrég megszerzett rang arra kötelez, hogy a középmezőnyben meghatározó szerepet játsszunk.” Szabó Géza a DVTK vezetőedzője nyilatkozta ezt az 1978/79. évi bajnokság nyitánya előtt, Kovács Pál technikai vezető pedig a következőket tette hozzá: „Nehéz dolgunk lesz, hiszen legutóbb remekül szerepelt a csapat, és most mindenki azt várja, hogy ismét ott legyünk az élmezőnyben, őrizzük meg a hatodik helyet. Tudom, hogy az ellenfelek is jobban figyelnek majd ránk. Nagy bravúrnak tartanám, ha a fővárosi csapatok ellen ismét annyi pontot szereznénk, mint legutóbb…”

DVTK: a 17. helyről

Volt tehát némi aggodalom a vezetőségben, hogy meg tudja-e ismételni az előző évi jó bajnoki szereplését a DVTK, és az 5. forduló – a Kispesten elszenvedett 5-0-s vereség – után bizony sokan azt gondolták, hogy a vasgyári csapat nem lesz képes még egy olyan szezont produkálni, mint az egy évvel korábbi. Ekkor ugyanis az utolsó előtti (17.) helyen állt a gárda, ráadásul az első öt bajnokin 15 gólt kapott, azaz éppen a legmegbízhatóbbnak tartott csapatrész, a védelem mondott többször is csődöt.
„Való igaz, nyögvenyelősen indult számunkra a bajnokság – mesélte Szabó Géza. – A felkészülési időszakban némi bizonytalanságot okozott, hogy a csapat egyik meghatározó játékosa, Tatár György bejelentette a távozását, a Videotonhoz akart igazolni. A fehérváriak Czeczelit és Baranyit adták volna cserébe érte. A vezetőknek aztán sikerült maradásra bírniuk a középpályást, és ezzel nemcsak a csapat járt jól, hanem Gyuri is, aki válogatott lett, és bronzérmet nyert a DVTK-val. Miközben a Vidi ebben a kiírásban csak a kilencedik helyen végzett… A másik gondot az okozta, hogy Borostyán Mihály és Fükő Sándor bevonult katonának, ők ketten a teljes őszi szezont kihagyták. Nem volt könnyű pótolni a két tehetséges fiatalt, de Szalai István és Magyar Balázs egyre javuló formában futballozott, így a gyengére sikerült rajt után fokozatosan jött fel a csapat a táblázaton. Azt is el kell mondanom, hogy nyáron a nyíregyházi repülőtéren talán az edzőségem alatti legkeményebb alapozást végeztük el. Ennek fárasztó hatása a bajnokság elején még meglátszott a csapat teljesítményén. De a sok munka utóbb meghozta a gyümölcsét…”

Visszavarrt zakó

Az említett kispesti zakó után ugyanis nagyszerű szériába kezdett az együttes, a következő nyolc mérkőzéséből hetet megnyert – csak a Videoton otthonában végzett döntetlenre. A remek sorozatot a Ferencváros legyőzésével koronázta meg. Ezután jött a Békéscsaba elleni idegenbeli találkozó, amelyen a viharsarkiak 5-0-ra kiütötték a DVTK-t. A hazaiak mind az öt gólját Vágási Sándor szerezte – meg is kapta a Népsporttól a maximális, 10-es osztályzatot. Az 5-0-s vereség mély nyomot hagyott a diósgyőri fiúkban, és a tavaszi visszavágón alaposan kitett magáért a csapat. Ugyan a DVTK-ban nem akadt olyan játékos, aki egymaga öt gólt szerzett volna (Fekete László háromig jutott), viszont már az első félidőben 5-0-ra vezetett az együttes, és ez is maradt a végeredmény. Emlékezetes az egy héttel későbbi meccs is, de nem csupán azért, mert a Fradi otthonában 1-1-et játszott a gárda, hanem azért is, mert a felbőszült hazai „szurkolók” kövekkel betörték a DVTK-busz hátsó ablakát…
Egymás után kilenc meccset vívott meg veretlenül a gárda, a sorozat első állomásán a Zalaegerszegi TE-t győzte le 4-0-ra. Ezen a találkozón mutatkozott be a felnőtt csapatban Teodoru Vaszilisz, aki három perccel azután, hogy csereként pályára lépett, megszerezte élete első NB I-es gólját. Ezt bátyja, Borisz sem hagyhatta szó nélkül, a beállós szűk negyedórával később betalált Bolemányi kapujába, aki a meccs után így szólt a Teodoru-fivérekhez: „Szerencsénk, hogy nem öten vagytok…”

Óriási öröm

A gárda a 25. fordulóban lépett fel először a dobogóra, miután Diósgyőrben 2-0-ra legyőzte a Dunaújvárost. A kilenc meccses veretlenségi szériát 1979. május 23-án a Videoton szakította meg, a fehérváriak Csongrádi Ferenc góljával 1-0-ra nyertek a diósgyőri stadionban. Ezzel egyben a másfél éve tartó hazai veretlenségi sorozattól is megfosztották a DVTK-t, amely ezt megelőzően 1977. november 19-én kapott ki hazai pályán – akkor is a Viditől.
A Bp. Honvéd 3-0-s legyőzése után karnyújtásnyira került a bronzérem, majd az utolsó előtti fordulóban, a Tatabánya elleni 3-0-s siker azt jelentette, hogy a DVTK a 3. helyen végzett a bajnokságban, vagyis bronzérem lett az év jutalma. 
„A Tatabánya elleni hazai győzelem után óriási volt az öröm a szurkolók körében, órákig ünnepelték a csapatot, és a sokszor szidott vezetőedzőt a vállukon vitték át a birkózócsarnok melletti klubházba – emlékszik vissza Szabó Géza. – Az érmeket a bajnokság végén ünnepélyes keretek között kaptuk meg a Tokaj Étteremben. Engem az a megtiszteltetés ért, hogy az Év edzőjének választottak, de a fő érdem természetesen a nagyszerűen futballozó játékosoké volt.”

Oroszlánbarlang

A diósgyőri stadionra ebben az évben teljes joggal használták az „oroszlánbarlang” jelzőt, a csapat a 17 hazai meccséből 15-öt megnyert, egyszer játszott döntetlent (Újpest, 0-0), és egyedül a Videotontól szenvedett vereséget. Otthon 41 gólt szerzett és mindössze négyet kapott!
A Népsport osztályzatai alapján – 6.483-as átlaggal – Salamon József lett az „Év játékosa”, az MLSZ is őt választotta meg az „Év labdarúgójának”. Salamon természetesen bekerült az „Év csapatába” (Csepecz – Királyvári, Salamon, Láza, Magyar – Bódi, Csapó, Póczik – Fazekas, Törőcsik, Fekete). Szabó László, Szántó Gábor, Kutasi László és Oláh Ferenc pedig a B-csapatban kapott helyet, ők posztjukon a második legjobb átlagot érték el.
A DVTK a 10. olyan vidéki egyesület, amelynek labdarúgócsapata érmet szerzett az első osztályban, és a gárda az 1959/60-as szezon után másodszor lett a vidék legjobbja.