2024.09.08. 13:00
Miskolc filmjét vetítik a CineFesten
Kerényi László A kilátó című alkotása szeptember 8-án 16.30-kor tekinthető meg az Uránia teremben.
Miskolc jelképe az avasi kilátó
Fotó: Vajda János
A kilátó - Kerényi László 95 perces dokumentumfilmje az avasi kilátóról szól.
Több mint 60 éve tervezte Hofer Miklós és Vörös György az Avastető harmadik kilátóját. A 60 év azonban nem múlt el nyomtalanul, a torony műszaki állapota szükségessé tette a teljes körű felújítást. Ennek terveit Viszlai József, Miskolc korábbi főépítésze és Janik Ottó statikus tervező készítette. A munkák elkészültek, és most a torony megerősödve, megszépülve néz le a városra. A film bemutatja, hogyan született ez az ikonikus terv, amit mindenki első látásra a szívébe zárt, és mi történt a toronyban és a torony körül az elmúlt 60 évben. Emellett a két korábbi kilátó történetét is megismerhetjük a filmből. Az avasi kilátók története egy kicsit Miskolc újkori története is.
Premier
A kilátó
2024. szeptember 8. vasárnap 16:30
Uránia terem
A film után közönségtalálkozó az alkotókkal.