2024.09.09. 11:13
Veszprém és a Mecsek után Győr - Fotók, videó
Harmadik hazai bajnoki futamát nyerte meg idén Csomós Miklós és Nagy Attila.
Csomós Miklós és Nagy Attila közel került a bajnoki címhez
Fotó: ME
Az első versenynapon nyolcból hét gyorsaságit nyertek meg Győrben, a folytatásban pedig taktikus autózással tartották meg az előnyük jelentős részét. Csomós Miklós és Nagy Attila újabb futamot nyert a HUMDA Országos Rally Bajnokságban, a borsodi kettős ismét aszfaltos körülmények között bizonyult a legjobbnak. A bajnoki címhez közel kerültek, de matematikailag még nem dőltek el a nyitott kérdések.
Megszerezték, megtartották
Győrben alaposan bekezdtek, a futam első részében valamivel több mint húsz másodperces előnyt szereztek, amiből majd tizenötöt a célig meg tudtak tartani.
- Maximálisan a terveink szerint zajlott ez a hétvége - összegzett kérdésünkre a futamgyőztes Csomós Miklós. - Alapvetően kicsi pont előnnyel érkeztünk a versenyre, úgyhogy a biztos célba érkezés lobogott a szemünk előtt, valamint az, hogy érjünk oda a dobogóra. Ahogy haladtunk előre az időben, úgy éreztük egyre inkább, hogy esélyesek vagyunk a győzelemre. Innentől kezdve pedig már nem szerettük volna elengedni az első helyet. Német Gáborék előtt le a kalappal, nagyon gyors tempóban autóztak. A második napon azonban arra koncentráltunk, hogy defekt és hibamentesen végigérjünk, valamint a Power Stage megnyeréséért járó plusz pontokat is bezsebeljük. Szerencsére sikerült. Minden szempontból tökéletesen alakult ez a két nap. Egy nagyszerű rendezvényen vagyunk túl, ahol jó pályákon, rengeteg néző előtt autózhattunk. Természetesen fantasztikus érzés volt újra nyerni, amihez a tökéletes csapatmunka is hozzájárult. Köszönjük mindenkinek, aki hozzásegített minket az újabb sikerhez.
Szakaszokat nyertek
A WHB Győr Rally második helyén Német Gábor és Németh Gergely zárt. A miskolci ralis és navigátora rendkívül stabil teljesítménnyel hozta le a tizenhárom gyorsaságit. Öt szakaszt megnyertek, de negyediktől rosszabb helyen egyszer sem zártak.
- Az első nap nem a miénk volt. Olykor hiányzott az autó tapadása, és az önbizalmam sem volt a helyén - tette hozzá Német Gábor. - Három felnit is meghajtottunk, figyelni kellett a gumikra, de keményen dolgoztunk. A verseny második felére minden szempontból sokat javultunk. Szakaszokat nyertünk és a tempónk is sokkal jobb volt. Örülök az újabb dobogónak, amivel értékes pontokat szereztünk Győrben.
Felemás érzések
A székesfehérvári győzelme után Velenczei Ádám és Vánsza Zsolt a dobogó legalsó fokát szerezte meg Győrben.
- Az elején tartottunk az esőtől, később sokat csúszkáltunk a porban - értékelte a hétvégi száguldást Velenczei Ádám. - A Rábaringen és a belvárosi gyorson nagyon sok néző volt, ezért igyekeztünk gyorsan, valamint látványosan menni. Összességében azonban rendkívül vegyesek az érzéseim, mert voltak jó és kevésbé sikeres pillanataink. Ezek alapján a helyezésem reális, de előzetesen többet szerettem volna.
Csomós Miklós és Nagy Attila ezzel a sikerrel megerősítette a vezető helyét a bajnokságban, hiszen idén ez már a harmadik futam volt, amit meg tudtak nyerni.
Az éves pontverseny azonban még nem dőlt el, bajnokot majd a szezonzárón avatnak. Az év utolsó versenyét október 18-20 között rendezik meg szűkebb környezetünkben, a Zemplénben. Érdekesség, hogy Csomós Miklós számára ez a viadal hazainak számít, tehát neki külön pikantériája lenne a saját otthonában megszerezni pályafutása első abszolút sikerét.
Csomós Miklós és Nagy Attila újabb futamot nyert a HUMDA Országos Rally Bajnokságban
Fotók: ME
II. WHB Győr Rally végeredménye
1. Csomós Miklós, Nagy Attila (Skoda Fabia Evo) 1:09:38,4
2. Német Gábor, Németh Gábor (Skoda Fabia RS Rally2 Evo) +14,3
3. Velenczei Ádám, Vánsza Zsolt (Skoda Fabia R5) +58,7
4. Turán Frigyes, Zsíros Gábor (Volkswagen Polo R5) +1:23,0
5. Osváth Péter, Májer Dávid (Skoda Fabia R5), +3:38,4
6. Trencsényi József, Szegedi Máté (Skoda Fabia R5) +4:35,1
Videós tartalmaink továbbra is megtalálhatóak a YouTube csatornánkon.
boon.hu video
- A szakadó eső ellenére is elindult a Mobilitás Hét Miskolcon (fotókkal, videóval)
- Miskolc is felkerült a divatbemutatók térképére (képek, videó)
- Regős Zsolt és barátai megtöltötték a Zárdakápolnát (képek, videó)
- Nem kegyelmeztek az égiek, elmaradt a diósgyőri Mária-búcsú körmenete (képek, videó)
- A bringás kisgyerekek dacoltak az idővel (képek,videó)